Hulladékból termék
Az új tanév Esztergomban szemléletformálással kezdődik!
Az ÖKO-Pack Nonprofit Kft. által 2006-ban létrehozott Hulladékból Termék című környezetvédelmi kiállítás 2010. szeptember 9. – október 25. között az esztergomi Duna Múzeumban lesz látható. A kiállítás szervezői szorosan együttműködnek a kiállításnak helyet adó Duna Múzeummal, az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft.-vel, az Eszköz Kft.-vel, valamint az Esztergomi Környezetkultúra Egyesülettel.
A kiállítás célja, hogy szemléletesen, szó szerint kézzel fogható módon bemutassa a szelektív hulladékgyűjtés értelmét és eredményét, hiszen több mint 100 hazai cég másodnyersanyagból, azaz hulladékból készült termékein keresztül a látogatók megismerhetik a magyarországi újrahasznosítás lehetőségeit és ipari hátterét, s azt, hogy a hulladék érték.
A szervezők a kiállítást nem véletlenül kötik össze a tanév kezdetével: a lakosság, főleg a diákok, fiatalok körében kívánják népszerűsíteni a szelektív hulladékgyűjtést és az Esztergom városában és környékén is meglévő természeti értékek tiszteletét, valamint segítséget kívánnak nyújtani a környezetvédelmi szemléletformáló oktató-nevelő munkához is.
A kiállításhoz kapcsolódóan az ÖKO-pack Nonprofit Kft. 2010. október 16-án (szombaton) a Duna Múzeum kertjében, a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében külön Játszóházi programot is szervez kicsiknek és nagyoknak.
Részletes tájékoztató letölthető itt.