Főoldal Programjaink Éves Rendezvénynaptár

Duna Múzeum

 

Éves Rendezvénynaptár

 

 

 

Víz világnapja

A Víz Világnapja Esztergomban.

Március 19.-én pénteken színes programokkal vártuk az óvodás és iskolás csoportokat. Az idei év jelmondata " Tiszta vizet az egészséges Világért" volt. Ennek jegyében az idei év kiemelt vendégeként az Afrikáért Alapítvány elnökét, France Mutumbot hívtuk meg. Életszerű történetei afrikáról, a sok vetített kép, a zene, tánc, és kézműves foglalkozás, nagy sikert aratott a gyerekek körében.
A rendezvényen évek óta részt vesznek együttműködő partnereink.  A Duna Ipoly Nemzeti Park csigahatározóval,  az  Esztergomi Környezetkultúra Egyesület vízlábnyom számítással és fóka-játékkal kínált programot a gyerekeknek, a  Vízművek "A víz útja a Dunától a Dunáig" címet adta bemutatkozásának. A középiskolásoknak Mucha Ildikó tartott érdekes előadást "Hitek és tévhitek az ivóvízről" címmel. A nap egyik fénypontja a Pisztráng-kör árterek élővilágát bemutató időszaki  kiállítása lett. Reméljük a gyerekek ezen a napon elegendő "vízre-valót" kaptak!

             

 

 

 


Húsvéti játszóház

Húsvéti kézműves foglalkozás.

Nagy szeretettel vártuk április 1-jén a családokat, kisebb-nagyobb gyerekeket, hogy együtt készüljünk, várjuk Húsvét nagy ünnepét. Szándékunk ilyen alkalmakkor segítséget adni a résztvevőknek, hogy a maguk készítette szép tárgyakkal vegyék körül magukat, örvendeztessék meg családjukat, és persze hímes tojásokkal várják a leányok a legénykéket. Az idén többek között nap-sárga ablakdíszeket, berzselt tojásokat, tojástartó kosárkákat,  vendég csuhéfonó  népművészünk segítségével  csuhé  nyuszikat  készíthettek  a résztvevők. A családias hangulatú, jeles naphoz kötődő rendezvényünkre legközelebb advent idején kerül sor.


Múzeumi barlangoló tábor

2010. június 21-25.


Múzeumok Éjszakája

2010. június 19.


Természetjáró tábor

2010. június 28. - július 2.


Múzeumok Őszi Fesztiválja

2010. október